2010.10.16.
lebegés
egyszerűen nem értem, miért van az, hogy ha pszivel vagyok, képtelen vagyok betelni a szexszel. hiába jó, nagyon jó, hihetetlenü fantasztikus és katartikus, kis idő múlva újra akarom, még és még... és ő persze partner ebben, hát mit mondjak, egészen hihetetlen dolgokra képes még így 4x évesen... no de azért mégis, vannak határok...
... és feküdtünk egymás mellett, kimerülten kiterülve, itt-ott összeérve azért, de mozdulatlanul, csukott szemmel. talán félig szundikálva is. vagy talán ezt az állapotot mondják alfa állapotnak. mintha megszűnt volna a testem, csak ÉN léteztem volna és nem pszi testét éreztem magam mellett, hanem ŐT. mintha a lelkével(?), szívével(?), agyával(?) símult volna hozzám, az én lelkemhez, szívemhez, agyamhoz. időtlen lebegés volt, a tökéletes boldogság állapota. és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy csorog a könnyem, anélkül, hogy sírnék... megállítottam volna az időt akkor és ott örökre. de persze nem lehetett. újra lett testünk, de kellett még az az érzés, hát összebújtunk a testünkkel. és ha már összebújtunk, abból persze szex lett...
azóta is itt lebeg körülöttem ez az emlékfoszlány, mintha ébren álmodnék. mintha búra alatt lennék és csak késve és erőtlenül érnének el hozzám a külvilág információi. és dühös és ingerült leszek ha elérnek... csak feküdnék legszívesebben, önmagamba záródva, lebegve.
ez most így a családomnak nem jó. csak nekem... este vendégek jönnek, akkorra talán összeszedem magam...
gyorsan változnak a dolgok. pár napja, vagy már hete is van ennek, azon aggódom, hogy pszi talán szerelmesebb, mint kellene. féltem, hogy ez az érzés olyan dolgokat hoz elő, amiket én nem akarok. most pedig...
