2010.07.27.
hatalmi harcok
na, azt hiszem, ez ritka rosz címválasztás lesz összességében, de már mindegy :)
szóval a nyaralás szuper volt. végre megint azt éreztem, hogy férjem az, aki jobban szeret. az elején hosszú-hosszú évekig ez volt a helyzet. aztán én némileg talán visszaéltem vele (ez kicsit eufémisztikus megfogalmazás, azt hiszem), ő meg belefáradt és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy én vagyok a gyengébb fél. és valószínűleg a lehető legrosszabb lépéseket tettem meg azért, hogy újra kierőszakoljam a szeretetét, miközben ügyesen leromboltam minden önbecsülésemet. aztán jött pszi és helyükre kerültek bennem a dolgok. és lám, a férjem újra szeret. az utóbbi hetekben többször is mondta, hogy elgondolkodott a dolgokon és tényleg látja, hogy milyen sokat tettem az utóbbi időkben kettőnkért és határozottan jobb most nekünk együtt...
most a nyaralás alatt pedig, ahogy magunk mögött hagytunk minden munkahelyi és családi feszültséget egyszerűen minden percben éreztem megint, hogy odavan értem. nem csak esti szex (tengerben, parti sétányon :) ), hanem napközben is folyamatos ölelgetés, puszilgatás, kedveskedés. érdekes beszélgetések. például arról, hogy akarjuk-e esetleg hármasban valakivel. (elvileg igen, de gond lesz, hogy kivel), hogy mi lenne, ha megcsalna (én vagyok a 2. nő az életében és időről időre előkerül az, hogy talán mégis szeretne mással is...). úgyhogy most újra megbeszéltük, hogy ez önmagában nem válóok, de inkább nem akarok tudni róla. ha viszont annyira odalesz esetleg valakiért, hogy a kilépést fontolgatná, akkor azért szóljon időben... megkérdeztem, mit tenne akkor, ha az egyéjszakás kaland olyan jól sikerülne, hogy úgy érezné, hogy nem akar/tud ilyen szex nélkül élni a továbbiakban. azt mondta, hogy a szex kevés ahhoz, hogy elhagyjon minket, megoldaná valahogy... én pedig fellélegeztem. mindig tudtam, sejtettem, hogy ez lenne a helyzet és tképpen én is ezt teszem... tehát pszi marad és és csönd!!!
aztán jött egy halálhír, nekem egy kis gond odalent, aztán egy idióta beszólás részemről és megint kissé kihűlt, de már tudtam, mit kell tennem ahhoz, hogy jó legyen. nagyon jó érzés, hogy úgy érzem, a kezemben tartom az életemet. hogy nem csak úgy megtörténnek a dolgok, hanem én irányítok. ha pedig mégis elveszítem néha a gyeplőt, tudom, hogy hol keressem...
és igen, pszi már alig várta, hogy legalább virtuálisan újra legyek, hogy arról ne is beszéljünk, valóságosan mennyire szeretné :)
