házasságunk egyik alapvető problémája az utóbbi években az, hogy úgy éreztem, a férjem nem képes engem nőként látni. anya vagyok és háztartási alkalmazott, jobb esetben még barát is. márpedig én elsősorban nő vagyok. nem mindig szexuális vonatkozásban persze, de ezek a dolgok összefüggenek.

én még mindig férfinak látom a férjemet. akkor is, ha éppen apa, vagy kertész, vagy akármi. mert amikor a gyerekeivel bohockodik, vagy a kertben izzad, akkor is arra gondolok, hogy milyen nagyszerű férfi ő. és adott esetben megsimogatom, mondok egy évődő mondatot és ez innentől ennek már bizony szexuális vonatkozásai vannak.

fordítva ezt nem tapasztalom... ha éppen "nincs jobb dolga" és akar tőlem valamit, akkor nyomul. aztán persze nagyon kedves és odaadó tud lenni, de utána, mintha mi sem történt volna (mármint ébredés után, mert azért az összebújva alvás az játszik).

nekem hiányzik az, hogy ő a konyhában is nőnek lásson engem. csókoljon a nyakamba, paskolja meg a fenekemet, akármi... és ne csak akkor, amikor közönségis van ehhez (barátok), mert akkor inkább zavar. ilyenkor mintha a többi férfinak küldené a jeleket, hogy az övé vagyok...

sok minden kavarog még bennem ennek kapcsán, de csak ennyire van időm. egy hooszú komment ehhez:

http://hutlenseg.blog.hu/2011/05/04/kenyes_egyensuly_3