hát bezárom ezt is...

nem, mintha nem történne semmi. ó, dehogynem. legújabb nagy projektem kivitelezését biztosan sokan olvasnátok nyálcsorgatva. de okafogyottá vált a dolog. ha vannak ketten is, akikkel megoszthatom legtitkosabb gondolataimat, akkor bizony nem feszít a közlési vágy, hogy valahová leírhassam. hát nem írom, elmondom, megélem.

de nem bánom, hogy volt ez a két év. több lettem. más.

akkor hát...

csók, puszi, viszlát, szevasz!

napról napra változik. pontosabban az én érzeseim, gondolataim, hangulataim.

aszongya dilidoki, hogy próbáljuk nem belehergelni egymást olyasmibe, amit valójában nem akarunk. mondja ezt azután, hogy közli velem, hogy bárhogyan vizsgálgatja magát, nem tud most olyan dolgot mondani, amire jobban vágyna annál, mint hogy velem éljen. hogy még sohasem érezte ezt semmikor és senkivel, hogy én vagyok az a nő, aki kell neki. hogy valamelyik reggel, mikor felébredt, annyira azt kívánta volna, hogy én feküdjek ott mellette, hogy fizikailag fájt a hiányom. hogy annyira jól el tudja képzelni a hétköznapjainkat is, hogy milyen jó lenne együtt...

hát, ha ezt érti a nem hergelés alatt, akkor rossz úton jár...

azért az gondolom mindenkinek megvan, hogy mennyi esélyünk lenne a totális boldogságra két fincsi vagyonmegosztási és egy gyermekelhelyezési per közepette...

furcsa mód azonban ennek a hergelődésnek is vannak jó hatásai itthon. kezdek amolyan minden mindegy hangulatba kerülni és egyre őszintébben és nyíltabban beszélni a problémámról, az érzéseimről, a kapcsolatunkról. ez alatt nem a nagy bevallást értem, hanem valóban a kettőnk dolgairól történő beszédet. aminek persze rövidebb távon lehet rossz hangulat a következménye, de a férjem egyre gyakrabban találja meg a megoldást ennek a feloldásához. lehet, hogy keresi a megoldást? lehet, hogy megjegyzi, amiket mondok neki?

a helyzet most mindenestre úgy néz ki, hogy miközben belülről feszítenek az indulatok, érzések oda és vissza, kívülről nézve inkább mintha katatón állapotban lennék. nehezen tudok most ebből kitörni, márpedig ki kellene...

valami mindig kimozdítja. elég egy szó, egy dal...

most éppen megpusztulok, olyan szerelmes vagyok. és mantrázom, hogy nem lehet...

ő is mantrázik, hogy nem lehet...

hát így vagyunk.

bűnjel1: szólt, hogy nem tudott borotválkozni, de erre azért nem számítottam... mint aki sündisznóval hált... a combom belső fele tenyérnyi foltban vörös, duzzadt, szinte sebes. megoldás: popsikenőcs, nem mutogatom magam hiányos öltözetben, másnap reggelre már elfogadhatóan néz ki, de még tegnap este is lámpaoltás a szexhez...

bűnjel2: több, mint két hete nem volt itthon semmi, ennek ellenére a legkevésbé sem vagyok kiéhezve. sőt! megoldás: némi színészkedés, aztán meg úgyis elragad a hév :)

-----

pár napja írtam egy posztot "túl sok" címmel, de elveszett. a lényeg: mindig is sejtettem, hogy ha túl sokat lehetnénk együtt dilidokimmal, akkor annak azért következményei lehetnének. ez most bekövetkezett. az utóbbi hetekben nagyon sokat találkoztunk, sokat beszéltünk telefonon (ezúttal a cset ütközött akadályokba). ami persze nagyon jó volt. csak éppen belebetegedtem. heteken keresztül terhességi tüneteket produkáltam. nem tudtam kezelni azt a helyzetet, hogy egyszerre két pasival van valóságos kapcsolatom. mert most a dilidokis is kilépett az álomvilág kategóriából azzal, hogy nem csak a neten voltunk napi kapcsolatban. és miután vele sokkal intimebb, bizalmasabb kapcsolatban vagyok, mint a férjemmel (aki ugye nem ér rá ilyesmire...), ezért nehezemre esett itthon jópofiznom. és rossz érzés volt az, hogy nem érdekel a férjem, hogy idegesít, hogy nem tudok neki kedveskedni úgy, ahogy még pár hete is tudtam. aztán felvilágosítottak, hogy a tüneteim akár pszichoszomatikusak is lehetnek. és tényleg. megvizsgáltam a helyzetet, az érzéseimet, megbeszéltem magammal, amit meg kellett és huss, a rosszullétek elmúltak...

rossz érzések maradtak azért vissza...

mert lássuk csak. tegnap este férjem kezdeményezésére kifejezetten szenvedélyes szex volt. nem sok idő kellett ahhoz, hogy a színészkedésem valódi vággyá alakuljon. jó volt, szép volt. tényleg. csak éppen utána hiányzott még valami. hogy az elragadtatás lassú lecsengése közben tovább öleljen, suttogjon még pár szót. így most, ebben a pillanatban ebben látom az igazi különbséget. hogy még ha jó is a szex, mégsincs meg az a bizalmas, intim, szeretetteljes légkör, ami dilidokival nagyon is meg van...

tudom persze, hogy mi miért van, azt is, hogy hogyan lehetne ezt kezelni. még azt is tudom, hogy akár egyedül is lehet, mert előbb-utóbb megérkezik a visszacsatolás. de nincs kedvem...

hiába vagyok hát nőiességemben abszolút megerősítve (ha-ha, volt egy rendezvény, ahol egy-egy fejbiccentéssel, mosollyal két pasi is ragadt), lelkileg inkább vagyok frusztrált, mint elégedett.

talán túl sokat akarok még az élettől, így negyvenen túl...?!

mázlisták vagyunk mostanában. most elsősorban a gyakoriságra gondolok. de amúgy is. mostanra eljutottunk abba a fázisba, hogy félretettünk minden kételyt. szeretjük egymást és ezt a legkevésbé sem szégyelljük bevallani. újra és újra felmerül, hogy milyen jó lenne együtt. de mostanában én vagyok az, aki kitart a status quo mellett.

báááár, pár napja azért elbizonytalanodtam. merthogy olyan volt a helyzet, hogy a biztonság kedvéért csináltam egy tesztet. és amíg kiderült, hogy mi a helyzet, addig azért elgondolkodtunk pár dolgon. de még akkor is csak odáig jutottunk, hogy akkor ő lelépne otthonról és közelebb jönne hozzám. de én maradnék. mert szerintem a férjem befogadná azt a gyereket... ez persze merész kijelentés, de én így érzem... és nem tudom túl tenni magam azon, hogy egy esetleges válás okozta romokon átgyalogolva valóban boldog, boldogabb tudnék-e lenni, mint így és most. továbbra is úgy gondolom, hogy nem. a közelebbről és távolabbról érintett emberek összboldogság szintje szerintem így magasabb :)

nevezhetjük persze szimplán gyávaságnak. lehet, hogy az. de nem nagyon látom a példákat arra, hogy a második, harmadik, sokadik kapcsolat annyival jobb lenne az elsőnél. és most persze nem az elő néhány évről beszélek... persze van az a szar helyzet, aminél gyakorlatilag csak jobb létezik...

de nálunk nem annyira szar a helyzet. rengeteget változtam az utóbbi pár évben, sokkal jobban tudom kezelni a rossz helyzeteket és úgy tűnik, a férj is kezd ráérezni, hogy másképp reagáljon dolgokra, mint korábban.

úgy, ahogy pl a legutóbbi mélypontomnál tette. mire teljesen becsavarodtam volna, egyik este szótlanul mellém bújt és elkezdett szeretgetni. ha regényt nem is, de egy novellát simán lehetett volna írni abból, amit szavak nélkül elmondott. régebben soha nem tett volna ilyesmit. ha szerinte indokolatlanul duzzogtam, háborogtam, hisztiztem, vagy akár csak szótlanul szomorkodtam, akkor ő félreállt és megvárta míg egyedül túlleszek rajta és én közeledem. most pedig megtette azt, amire eddig hiába kértem: segítsen, szeressen akkor is, amikor nehéz engem szeretni...

azt hiszem, háremet szeretnék tartani ezzel a két pasival. ők ketten maradéktalanul boldoggá tudnának tenni engem életem minden percében.

elképzelem, hogy együtt lakunk, közösen reggelizünk, miközben vegyes származású kölkök rohangálnak körülöttünk :DDD

dilidoki javára a férjjel szemben a 3 nap alatt...

azt hiszem, ezt nem nagyon kell ragoznom. langyos nyári éjszakákon a szabad ég alatt, padon, asztalon, napozóágyon. mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem fenyegetett a lebukás. nagyon megy ez már nekünk. ha dilidoki nem olyan óvatos, akkor megkaphatta volnaazt is, amit már rég szeretne: rögtön a férj után következni... majd legközelebb :D

vigyorgok még egy kicsit :DDDDD

nyaralás. nem a legjobb. mert az tavaly volt. és persze legjobb az csak egyszer van, ugye... de szavam sem lehet, hogy a legjobb még csak egy éve volt és nem húsz...

az a baj. hogy kezdek besokallni. volt arra tavaly is indok, hogy miért kell megértőnek lennem és van rá indok az idén is. és én megértő vagyok. voltam... elfáradtam. kihűltem. de nagyon ám.

hol vannak már a két perces menetek? itthon pláne, de már pszivel sem. nem szexre vágyom, hanem gyöngédségre, megértésre. de pszinek tetszik ez is, hogy az első menet a bújós, szeretkezős és csak később vadulok be :)

itthon nem csinálok semmit. ha néha veszi a fáradtságot, akkor egy kicsit jó.

tudom, hogy lesz még jobb. most várok. ahhoz nincs erőm, hogy tegyek is érte. most nincs.

amúgy meg nyár van, vagy mi a fene...

á, nem vagyok ám ilyen depis, mint amilyen ez az írás lett, tényleg nem. csak amolyan kedvetlen. de igyekszem elfoglalni magam és akkor nem olyan rossz.

és most pá!

megnyomja a gombot és akkor nekem jó. nagyon. sosem kapcsolja ki, csak hát az időzítést nem lehet végtelenre állítani...

vajon 20 év múlva kinek az oldalán gondolok majd vissza az életemre?

hogy is mondtad, szőrős? ki tudja, tudnék-e bevásárolni dilidokival. vagy takarítani. meg gyereket nevelni. ágyban együtt feküdni azt marha jól tudunk :) még, még, még! olyan hihetetlenül boldoggá tud tenni! most is ébren álmodom még mindig...

csak hát a választás nem az, hogy kell e szar helyett fantasztikus... mert nem szar és nem tudom, hogy tudna-e fantasztikus maradni a hétköznapokban...

ehh, jól van ez így!

délben szerető. este férj. reggel szerető. mocskos kurva. ja. de mocskosul élveztem. és ezzel azért egyik alkalommal sem voltam egyedül :) szóval, jól van ez így.

házasságunk egyik alapvető problémája az utóbbi években az, hogy úgy éreztem, a férjem nem képes engem nőként látni. anya vagyok és háztartási alkalmazott, jobb esetben még barát is. márpedig én elsősorban nő vagyok. nem mindig szexuális vonatkozásban persze, de ezek a dolgok összefüggenek.

én még mindig férfinak látom a férjemet. akkor is, ha éppen apa, vagy kertész, vagy akármi. mert amikor a gyerekeivel bohockodik, vagy a kertben izzad, akkor is arra gondolok, hogy milyen nagyszerű férfi ő. és adott esetben megsimogatom, mondok egy évődő mondatot és ez innentől ennek már bizony szexuális vonatkozásai vannak.

fordítva ezt nem tapasztalom... ha éppen "nincs jobb dolga" és akar tőlem valamit, akkor nyomul. aztán persze nagyon kedves és odaadó tud lenni, de utána, mintha mi sem történt volna (mármint ébredés után, mert azért az összebújva alvás az játszik).

nekem hiányzik az, hogy ő a konyhában is nőnek lásson engem. csókoljon a nyakamba, paskolja meg a fenekemet, akármi... és ne csak akkor, amikor közönségis van ehhez (barátok), mert akkor inkább zavar. ilyenkor mintha a többi férfinak küldené a jeleket, hogy az övé vagyok...

sok minden kavarog még bennem ennek kapcsán, de csak ennyire van időm. egy hooszú komment ehhez:

http://hutlenseg.blog.hu/2011/05/04/kenyes_egyensuly_3

a csevegésemet soknevű barátnőmmel. de nem igénytelenkedek, leírom, mi van.

az van, hogy nincs semmi. minden rendben. szeretem mindkettőjüket, ők is szeretnek engem. legfeljebb csak hétköznapi gondok vannak, hétköznapi megoldásokkal. nyugi és sok-sok munka.

kedves új olvasóim drukkoljanak, hogy ne is nagyon legyen írnivalóm! :)

a régiek pedig úgyis kapnak híreket a FB-on

----

na, azért mégis, egy kis levéltitok :)

ő:  küldök egy puszit::*

 én: :* 
 ő:  és szeretlek!
olyan jó, hogy vagy!
 én:  bearanyozod a napomat  :)
 ő:  pedig most tényleg csak annyit tettél, hogy "bezöldültél",
és máris madarat lehetne velem fogatni!
 én:  "apa fogjál nekem béékát..."
ismered?
 ő:  nem, vagy legalábbis nem ugrik be...
 én:  mert a béka olyan aranyos
 ő:  mi is ez?
 én:  valami idióta kis dal
magam sem tudom pontosan
olyan kaliber, mint a pancsoló kislány 
 ő:  valószínűleg beugrana, ha hallanám
ez is olyan boldogan infantilis dal?
stb, stb, stb 

minden rendben. és itt az ideje, immár végérvényesen, hogy ketté válasszam a dolgokat.

van a szex, meg van a többi.

a többi az teljesen rendben van. szerintem még sose volt ilyen kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. vagy olyan régen, hogy már nem is emlékszem rá :) valahogy lenyugodtam, kellő magaiztosságra tettem szert, nem gondolom már, hogy mindig mindent rosszul csinálnék. levetkőztem magamról egy jó csomó önzöséget. és ez a kombináció nyerőnek bizonyul. laza és természetes tudok lenni. örülni annak, ami van. igyekszem nem neki, hanem magamnak megfelelni. tesszük a dolgunkat, beszélgetünk, összebújunk, ha lehetőség adódik rá, nevetünk. (a külső körülmények azért nem tökéletesek...) valahogy mostanra éreztem meg azt a mély szeretetet, ami összeköt bennünket. és lehet még ezen javítani, hogy még kellemesebb legyen, láthatóan megy ez :)

a másik meg a szex. ami langyos. amikor éppen van. basszus, mit várok 20 év után! nem beszélve azokról a bizonyos külső körülményekről, amelyek java része a férjet terheli jobban... úgyhogy tavasz ide, vagy oda, én egy kicsit ki vagyok hűlve. nem vagyok rákattanva a szexre. gondolom ez valami tudattalan védekező reakció, mert tudom, hogy úgysem... de úgy vagyok most vele, hogy majd elmúlik ez az időszak is és akkor jobb lesz megint.

a vicces az, hogy úgy kihűltem, hogy még a dilidokim sem nagyon tud felrázni. mulatságosnak látom most az ő gerjedelmét. ő meg bizonygatja, hogy majd ő megmutatja... ebben biztos is vagyok :) meg abban is, hogy ez azért már engem sem hagyna hidegen :)

szóval ez most a helyzet. a tipikus elvagyok, mint a befőtt. soha rosszabbat!

az

mert olyasmiről beszélgettünk és úgy... miközben a farka a számban...

hogy neki is ritkán igazán jó már a szex. és olykor van rossz szex is. hogy jólesne néha valaki mással is. de nem akarna bonyodalmakat, nem akarna elhagyni, megbántani. sem engem, sem azt a másikat. csak szex és más semmi. évente néhány alkalommal. hogy megkaphatná bármelyik munkatársnőjét, de tudja, hogy ők nem érnék be azzal, amit ő akarna, ezért inkább nem.

úgyhogy talán inkább hármasban kellene valakivel. legyen az akár férfi, akár nő. hogy el tudna viselni bármit ennek kapcsán, ha nekem az jó...

nevek is felvetődtek. de tudjuk, hogy csak bilibe lóg a kezünk. a valóságban ez nehezebben megy.

akkor marad a swinger?

de legalábbis a játékszerek.

és vajon mit gondolok én?

jó cím, mi? :D

nem jutott eszembe, hogy is van ez a mondás a tojásokkal, aztán viszont eszembe jutott más is... :)

aha, meg van. mikor valaki nagyon óvatos, arra mondják, hogy úgy mozog, mintha tojásokon lépkedne. valami ilyesmi van velem is. de hangsúlyozottan csak ilyesmi. mert a mondásba azért simán beleértendő az erőfeszítés és a félelem, hogy nehogy... bennem most nincsenek ilyenek. laza vagyok és jókedvű. de figyelek! ismerem már a jeleket és olyankor előveszem az eszemet. és működik. az itthoni viszonyok kifejezetten jók.

de nézzük most a másik értelmet :)

dilidokim felizgatott este, mégis elaludtam, mire a férjem mellém feküdt. aztán persze álmomban volt ez az. persze se nem pszivel, se nem férjjel, hanem egy régi pasival. de reggel a kezem a férjembe ütközött :D

sajnálom, tudom, hogy ez dögunalom, de nem bíííííírok panaszkodni! :)

most nézem, hogy már több, mint egy hónapja tart ez az idill. ilyenkor szoktam aztán feltenni a kérdést, hogy vajon meddig tart még... de most nem teszem. úgy érzem, csak rajtam múlik...

nem tudom, hogyan történt. egyik pillanatról a másikra, de nyilván sok-sok előzménnyel...

megkértem, hogy krémezze be a hátamat. megtette. aztán masszírozta is, aztán érzékien simogatta, aztán... mindezt úgy, hogy minden körülményt figyelembe véve, előtte direkt kinyúvasztottam magam, mondván ma este úgysem... és mégis és hajaj... :)

és azóta is olyan kapcsolatban vagyunk, mint 20 éve voltunk. kedves évődések, viccek, összebújások.

de ehhez azért azt hiszem, kellet ez az előző 2-3 év... amikor felismertem, hogy az, ahogy akkor volt, nem mehet tovább. és megpróbáltam tenni ellene. hol egyedül, hol vele, hol pszi támogatásával... és persze hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel... de most legalább itt a bizonyosság. hogy érdemes volt, hogy lehetséges. és a következő hullámvölgynél már nem a 20 évvel ezelőtti dolgokra kell visszagondolnom.

ráadásul tervben van egy közeli hétvégi kettesben kiruccanás. amit már ő tervezget, hogy akkor mit is fogunk csinálni :D

ezzel együtt a tény tény marad. ha szigorúan a szexet nézem, az pszivel jobb. kérdés, hogy ez így marad-e és ha igen, akkor mit teszek. és ha netán megváltozna, akkor mit teszek. mert pszi nem egy eldobható játékszer azért...

én tegnap este megint beleszerettem a férjembe... tök jó érzés!

és persze pszi volt az első, akinek elújságoltam. velem örült, miközben az újabb randinkat szervezte...

nem érdekel, hogy ennek az egésznek semmi értelme.

annnnyira jóóóóóó!!!!

minden rendben. de nagyon. a helyzet az, hogy kibaszott jól vagyok :) legalábbis azokban a dolgokban, amik e blog tárgyát képezik. de a többiben sem vészes a helyzet.

szóval. egy nap pszivel. nem kettesben, de így is jó volt. folymatosan éreztette velem, amit érezni vágytam. és még egy gyors menetet is összehoztunk. a kocsi elejéről a tenyérlenyomatokat elfelejtettem letörölni, de senki sem vette észre őket...

és mert állítólag a férfiak megérzik a szexszagot, mármint nem ténylegesen, csak tudat alatt, ezért aztán másnap délelőtt a férjem egy gőzfürdőben akart magáévá tenni :D nehezen beszéltem rá, hogy inkább este otthon...

a baj csak az, hogy megfigyelésem szerint minél több szexben van része az embernek, annál többre vágyik... szerencsére van itthon fogadókészség és szerveződik egy randi is.

szép az élet, dam-da-dam.

DE. nem vagyok hajlandó komolyan venni magamat. értem ezt úgy, hogy tudom, hogy derűre ború, borúra derű, úgyhogy igyekszem élvezni, amikor jó, anélkül, hogy illúziókat táplálnék magamban és igyekszem nem nagyon kétségbeesni, amikor rossz, hiszen úgyis elmúlik... mondjuk, ez utóbbi azért nehezeben szokott menni...

írok posztot :)

szerintem sejthető az eddigiekből, hogy a hallgatásomnak az az oka, hogy most rendben mennek a dolgok. voltunk családilag telelni, ahol nem volt más gondunk, mint hogy jól érezzük magunkat és igyekeztünk is ehhez tartani magunkat :)

és bár úgy döntöttem, nem lesz nagy beszélgetés, végül az is lett, de az már itthon. nagyrészt annak köszönhetően, hogy IT-val együtt töltöttünk jó sok időt és bár eleinte kerültük a témát, végül azért jól belemásztunk (leendő?) válásának boncolgatásába. ami persze hozott magával jó sok kérdést a kettőnk dolgában is.

érdekesen zajlott a beszélgetés... tulajdonképpen már szeretkezés készülődött és közben hangzottak el poénos beszólások mindkettőnk részéről. aztán szép lassan egyre komolyabb lett a beszélgetés, a szeretkezés szórakozott simogatássá lanyhult, majd gyakorlatilag összevesztünk és felöltöztünk. de azért csak nem maradt ennyiben a dolog, ilyesmit én már nem hagyok :) szóval folytattuk a beszélgetést és végre a férjem is megnyílt, ahogy arra mindig is vágytam... szóval engedett most belelátnom a lelkébe és megértettem egy csomó dolgot. persze kaptam ezekből korábban is ízelítőket, de talán az én fogadókészségem sem volt még teljes. mert most valóban megértettem, mélyen átéreztem azokat a dolgokat, amik benne zajlanak, ahogy ő érez a dolgokkal kapcsolatosan. mondjuk fordítva ez a megértés még mindig nincs meg, de azért már így is eggyel előrébb vagyunk... és nem adom fel, előbb-utóbb talán ő is megért engem. ja, és aztán mégis lett szeretkezés is :)

valahogy nagyon jó érzéseim vannak most vele kapcsolatosan. talán most elindult a kapcsolatunk arra, amire már évek óta vágyom. hogy ne kalitkában érezzem magam mellette, hanem szabadnak. hogy ne a kötelesség, vagy a szükség tartson össze bennünket, hanem a szerett. lehet, hogy ez az itt leírtakból nem következik, mert nem írtam le, miket mondott. de a lényeg az, hogy én így érzem.

és mindezek egyenes következményeként persze egyre kevésbé hiányzik a dilidokim... azt nem mondanám, hogy vége. legfőképen azért nem, mert van egy olyan oldala a házasságomnak, ami valószínűleg soha sem volt és nem is lehet tökéletes a jövőben sem. mert az a dilidokimmal az. ez pedig a szex.

ez a téma sokszor felmerül, ahogyan olvasgatok erre-arra. hogy egy nő egyszerre szeretne alfahímet és egy apucit magának. a kettő egyszerre pedig nem megy. minden férfiban túlsúlyban van valamelyik oldal. nem is velük van a baj, hanem a nőkkel :) mert hol ezt, hol azt akarják. és persze ugyanattól a férfitól...

kompromisszumokat kötni persze lehet és kell is.

én "mindössze" egy kicsit odébb toltam ezt a vonalat...

most jó. elkezdtünk kommunikálni a férjemmel. néha ugyan van még benne félóra csúszás a történésekhez képest, no de még sem napokat mekengünk rajta :) és persze az esetek 99%-ban kiderül, hogy nincs is semmi gond, csak mást értünk, mint amit a másik mond... ha ezt az állapotot sikerülne fenntartani, akkor talán előbb-utóbb megint érteni fogjuk egymást...

de persze van dilidoki is. vele persze nincs semmiféle félreértés. de azt hiszem, sokat tanultam a vele való kapcsolatomból, hogy hogyan is kéne bizonyos dolgokat csinálni. és most próbálom így csinálni itthon is. és lám, működik!

ha már így összejöttek a dolgok. érzelmi válság nálunk, válás IT-éknál.

a lényeg az, hogy leesett rólam valami súly. a megfelelési kényszerem a férjem felé. abban a bizonyos levélben leírtam jó pár dolgot, hogy hogyan érzek, hogyan élek meg bizonyos szituációkat. és azt is, hogy nekem így nem jó és ez ha így marad, válással fog végződni. ha be akarnék szólni magamnak, azt mondanám, hogy én ezzel feltettem a kezeimet és áthárítottam rá a felelősséget, hogy kezdjen ezzel a helyzettel valamit. és ettől valahogy sokkal felszabadultabb lettem. az elmúlt 3-4 napban többet mondtam el neki magamról, az érzéseimról, az "elvárásaimról", mint az utóbbi 3-4 évben. az elvárást pedig azért tettem idézőjelbe, mert ez nem igazi elvárás. egyszerűen azt szeretném, ha többet beszélne hozzám és több visszajelzést adna. mert ha beszél, akkor sokkal jobban tudom érzékelni a benne zajló folyamatokat is, mint akkor, mikor hallgat és én megpróbálom kitalálni, hogy mi van... és sokszor bizony jól melléfogok.

basszus. ebben a pillanatban jöttem rá, hogy egy csomó dologban pont olyan a férjem is, mint az apám... akivel sosem volt tökéletes a kapcsolatom, aki ha úgy tetszik, félresiklatta pár dologban az életemet. francba. hihetetlen, hogy ez eddig még nem tűnt fel... pont ugyanazokat az érzéseket váltja ki belőlem. kisebbrendűségi érzés, megfelelési kényszer. az az érzés, hogy nem vagyok méltó a szeretre, mert nem helyesen viselkedem.

bassza meg, bassza meg, bassza meg!!!!!!!!

no de, ha minden igaz, pont ettől szabadultam meg az elmúlt napokban :) de tényleg, úgy érzem, bármit megtehetek szabadon és nem érdekel mit szól hozzá. ossza be. és döntsön, hogy kellek-e így, vagy nem. és ha komolyan gondolta azt a mondatát, hogy ő soha, semmilyen körülmények között sem akar elválni tőlem, akkor kénytelen lesz elfogadni így is... talán a végén még élvezni is fogja :D

nézhetem végig, hogy mi van akkor, ha borul a bili... IT válik...

így utólag összerakva pontosan értem, mikor mi miért történt. mikor "kikezdett" velem, mikor "lelkizni" akart velem, és amikor "visszautasított"...

a sztori egyébként nagyon is hasonló. mindketten családot hagynak ott, családi barátság szakad meg... IT úgy tűnik biztosan megy, akkor is, ha végül egyedül marad, a csaj hezitál... de már most látszik, hogy nem lehet ebből jól kijönni... brrrr, nem akarok válni...

merthogy nem történt semmi.

hazajött normális időben, puszi, együttvacsora, közlési kényszerben szenvedő kamaszok együttes meghallgatása, beszélgetés, borivás, gyerekek ágyba dugása.

részemről korai zuhany és a kérdés, hogy jön-e. mindjárt, csak még elintéz valamit. részemről csalódott szomorúság, korai lefekvés, könyv mellett elalvás. arra ébredtem, hogy ő veszi ki a kezemből a könyvet, villanyt olt, mellém fekszik, de hozzám nem ér...

reggel részéről hátsimogatással ébresztés, részemről pár perc hozzábújás, majd reggeli rutin beindulás. közben rövidebb-hosszabb távú tervek gyors megbeszélése (ügyintézés, időpont egyeztetések, házzal, síeléssel kapcsolatos tervek).

dél körül részemről kérdés, hogy nem kéne-e beszélgetnünk... kétségbeesett/fájdalmas szemekkel néz rám, hogy most nem tud (munka)...

most akkor mi van???

mert ma haza jön a férjem. de nem hinném, hogy ma lesz az a nap. ő egészen biztosan iszonyat fáradt lesz és én is eléggé le vagyok strapálva. csak két dolognak kell megtörténnie: mondja azt, hogy még van remény és összebújva aludjunk el, aludjuk ki magunkat.

a többire van "ütemtervem", csak bólintson.

ha, nem... na, akkor vészforgatókönyv... dilidokimentes.

már megint levelet írtam a férjemnek. nem, nem vallottam, de ezzel együtt erősen ultimátum szaga van, ahogy így olvasgatom...

leírtam, mi a bajom: elhanyagol testileg és lelkileg is, nem fordít rám nem elegendő, hanem semennyi figyelmet, energiát sem, támogatás helyett földbe döngöl, nem mutatja ki, hogy szeret, ha szeret egyáltalán.

azt is leírtam, hogy évek óta küzdök érte, de le se szarja ezt a hozzáállásomat.

úgyhogy vagy csináljon/junk valamit, vagy szépen engedjük el egymást...

be vagyok szarva...

a jó, kurva életbe... pedig most nem menstruálok, meg nem is előtte, ezt most nem lehet erre fogni. mondjuk az tény, hogy egészségi állapotom okán eléggé padlón vagyok.

de ennek nincs jelentősége. eltelt másfél hónap és már megint a válás határán táncolunk. szarik rám, nem tud rólam semmit, amit mégis tudni vél, azt meg rosszul... és amikor ezt szóvá teszem, akkor besértődik és ő kezd el haragszom rádot játszani.

ELEGEM VAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

úgy tűnik, vérig van sértve, mert beteg vagyok és ahelyett, hogy én nyalnám ki az ő seggét, neki kéne az enyémet.

és persze itt van kontrasztnak dilidoki, aki nap 2 órában aggódik értem, vígasztal és megnevettet, aki lassan tényleg minden gondolatomról tud... és akinek úgy tűnik, elsőrendű fontosságú az én testi-lelki jóllétem. és persze szívesen gondoskodna a kielégítő és rendszeres szexuális életem meglétéről...

ehelyett itt egy férj, aki a munkájába temetkezik, amiről nem akar beszélni, mondván elege van, de más meg nem jár a fejében (vagy az nem tartozik rám), így aztán hallgatunk... aztán persze úgyis kiömlik belőle én pedig gondosan meghallgatom őt. de odáig már nem szoktunk eljutni, hogy ő is meghallgasson engem...  aztán felháborodik, hogy ezt sem mondtuk el neki, arról sem tud. na ja. mindezt abban a 4 másodpercben kellene tudatnunk vele, amit naponta ránk szán??

egy hónapja gyakorlatilag futó szállóvendég itthon. és egyetlen zokszót sem hallhatott. ő pedig képteken arra az egyetlen jó szóra, amire most nekem lett volna szükségem. akkor menjen a picsába most már!

nagyon sok energiámba került, hogy csak ide dühöngjem ki magam és nem neki. volt persze összezördülés és tart még a harag, de nagyon-nagyon össze kellett magam szedni, hogy ne hangozzon el részemről a váljunk el kifejezés. egy időszakban ez rendszeres volt. és egyszer majdnem igen mondott rá, amitől én jól beszartam. akkor megfogadtam, csak akkor mondom ezt legközelebb, ha már összepakoltam a bőröndömet...

kíváncsi vagyok, milyen hangulatban jön haza. estére elvileg szex volt tervezve. pontosabban szeretkezés... mert azt is piszkosul unom már, hogy csak ő számít ebben is...

bezzeg dilidoki...

azt hiszem, hitegettem magam eddig. hétmérföldes léptekkel haladok a válás felé, miközben továbbra sem esélyes, hogy dilidoki is lelépjen. még akkor sem, ha egyre erősebbek köztünk a kötelékek. gyáva. akárcsak én.