2010.09.03.
kettőt szeretni
nem lehet, azt mondják... hát nem tudom. mikor a Nagyobbik már meg volt és a Kicsit vártam, nem tudtam elképzelni, hogyan fogok tudni még egy gyereket annyira szeretni. egészen kétségbe voltam esve ettől az érzéstől, előre sajnáltam és lelkiismeret furdalásom volt, hogy szegény születendő gyerekemet nem fogom tudni szeretni. hát de! sőőőt... szóval eléggé úgy tűnik nekem, hogy a szeretet osztódással szaporodik :)
és most itt vagyok ezzel a két pasival és imádom mindkettőt. egyszerre. és a férjemmel való kapcsolatomon tudom ezt jobban lemérni, hogy mióta pszi is van nem feleannyira szeretem őt, hanem kétszer annyira őt is...
és sokáig próbáltam magam hitegetni azzal, hogy pszibe már nem vagyok szerelmes, csak szex és na jó, nem más semmi, de csak barátság. és a fene tudja, lehet, hogy nem vagyok szerelmes, mert itt azért már én is hajlok arra, hogy szerelmes valóban csak egy emberbe lehet az ember. de ez nem is egyszerűen barátság. ez egy valódi férfi-női kapcsolat. és gyakran igenis szerelmesnek érzem magam és örülök nagyon, hogy pár napja jogosultak vagyunk mondani egymásnak. azt. az egyszavasat. és ettől most megint lebegek, megint léptünk egy lépcsőt felfelé, boldog vagyok és este össze-vissza csókoltam a férjemet a nagy boldogságomban...
és az eszemmel tudom, hogy ez egy társadalmilag elfogadhatatlan magatartás, de képtelen vagyok bűnnek érezni. hát majd legfeljebb elkárhozom...
