2010.09.27.

mert a Másik Kócos annyira akarja

ezért aztán írok posztot. de teljesen tanácstalan vagyok. mert történt is sok minden, ami tanulságokkal járhat, de tulajdonképpen nem történt semmi...

az úgy volt, hogy pénteken egésznapos továbbképzésen voltam, majd engedélyt kértem és kaptam, hogy egy kicsit még a mi nagyvárosunkban maradjak vásárlás céljából. (vettem is egy farmert és egy szoknyát). aztán mikor hazajöttem, a férjet nyakig találtam munkában, így hullafáradtan csak én vittem a kiscsajt egy kis bulifélébe, mert bár a meghívás alapvetően a felnőtteknek szólt, de a lányomnak volt mehetnéke egy barátja miatt.

szóval 9 körül hazajöttünk, néhány sürgető dolgot elintéztem, aztán eldőltem. és láttam már akkor, hogy valami nagyon nem stimmel, de ebben igazán biztos csak akkor lehettem, mikor a férjem fél 11-kor elkezdett mosogatni... na ezzel engem a sírba lehet tenni. mi a k... i... f...nak kell pénteken este fél 11-kor mosogatni? számomra ennek a következő üzenete van: látod, b+, egész nap dolgozom mint az állat és te (mármint én) arra sem vagy képes, hogy legalább elmosogass...  ezer és egyszer veszekedtünk már ezen és most sem sok hiányzott hozzá. de most csak annyit csináltam, hogy kimentem hozzá segíteni öblíteni. ettől függetlenül a gyomorideg azért dolgozott. és dolgozott még másnap is, különösen mikor kiderült, hogy anyósom állapota a leletei alapján rosszabbodni kezdett, de engem erről senki sem tájékoztatott. itt egy kicsit elszakadt a cérna. milyen dolog már az, hogy a férjem ezt nem mondja el nekem?? arra bezzeg volt gondja hogy fél 11-kor mosogasson (mikor pontosan tudja, hogy ez egyenes út a veszekedéshez), de arra nem, hogy velem beszélgessen... na, akkor elmondta végül, hogy mi hogy volt, örülök nagyon, hogy nem kezdtem el még én is cseszegetni, de valahogy megint elegem lett ebből. az egészből.

és egy picit most is belelovalltam magam abba (de csak úgy magamban), hogy hogy is van az, hogy nekem mindig tekintettel kell lennem az ő problémáira, ő viszont szarik az enyémekre, sőt haragszik rám, ha nekem problémáim vannak és ettől netán rosszabb a kedvem, ne adj isten felemelem a hangom. fordított esetben ez természetesen nem probléma...

és érzem, ahogyan távolodom tőle minden nappal... van nekem is munkám, magamra vállaltam a komplett háztartást, amivel kétség kívül nehezen bírkózom meg, lettek saját kedvteléseim (futás, blogok), saját barátaim (ti és pl. a kolleganőm no és a régiek) és egyre kevésbé van szükségem rá, akár mint támaszra, akár mint barátra, akár mint szexpartnerre. ezzel együtt továbbra sem akarok válni. még mindig nagyon sok van ebben a serpenyőben és garanciák továbbra sincsenek a másikban. a károkat azonban nagyon is képes vagyok felmérni.